Szóval úgy áll a dolog, hogy az írás gyakorlati tudás. Aki nem ír rendszeresen, az nehezebben birkózik meg az írás kihívásaival. Nekem sokat és jól kell írjak, ezért ez a felület lesz a játszóterem. Nem tudom mi lesz belőle, majd ami eszembe jut, és a többi.
Mi is legyen hát az első bejegyzés témája?
Talán kezdjük azzal, hogy egy kísértetvárosban élek. Milyen szép is elutazni valahová, emberekkel találkozni, megcsodálni eredetiségüket, életszomjukat, kreativitásukat, következetességüket, szenvedélyeiket, hibáikat, makacsságukat, nevetésüket, félelmeiket, milyen jó is, mikor beszélnek az emberhez.
Milyen nyomott helyzet visszatérni, és találkozni azokkal, akik ugyanebben a városban tengetik barlangfalra vetülő életüket. Láncukat verve, hogy minél hangosabbak legyenek, s artikulálatlan hangokat nyögve, hogy szavukon ne foghassuk őket.
Szóval úgy áll a dolog, hogy írni kell, mert beszélni nem lehet. Csak nyögni és csörögni, mert ugye ehhez azért tényleg nem nehéz hozzáidomulni.
Kísértetváros, kísértetek, kísértések. Minél többet ismételjük, annál jobban szembeötlik: kísérnek minket, de mi félünk tőlük. Nem a kezünket fogják, hanem a hátunk mögött neszelnek. A kísértetektől szabadulni akarunk, egy kísértetvárosból méginkább.
Induljunk hát el. Egy blogon, melyet én olvasok majd. Egy úton, amin én megyek végig egyedül. Induljunk el olvasó (én) és író (én) kéz a kézben. Egyikünk se kullogjon a másik háta mögött.
